1840-ben ezen a napon készítette Vállas Antal az első ismert magyarországi dagerrotipet. (A Magyar Fotográfia Napja ennek az évfordulóján van.) A korabeli jegyzőkönyv szerint:
"A Magyar Tudós Társaság 11. Nagy Gyűlésén aug. 29.-én, Vállas Antal rt. a` nemz. casino` Duna felé fekvô teremeiben egybegyûlt társaságnak két, olajozás és égetés nélkül általa készült Daguerre-féle fényképet mutatott elő; `s az academia` költségein és számára bécsi opticus Plössl által készített daguerréotyppel a` Dunát és kir. várat vette fel, Daguerre` eljárásában ibolyó helyett ibolyófestvényt használván; azonban a` levegőnek csekély átlátszósága miatt az így elôállított képen csak a` pesti part mutatkozott teljes fényében. Növekedvén a` ború, s így szerencsésebb próbához nem lehetvén reménység, a` tagok innen az academiai terembe mentek által a` folyó dolgok` folytatására, mellyeknek nagy száma miatt a` kisérlet e` gyülés` folyamata alatt többé nem ismételtethetett."

Mint a Zimmermann Jakab által (a német változat alapján) magyarra fordított és már 1840-ben, Bécsben kiadott, Daguerre féle leírásból is kiderül (letölthető, lásd a linkeknél) az eljárásban olajozás és égetés nem szerepel. Így vélhetőleg a derék jegyzőkönyvvezető nyitotta meg azok végtelen sorát, akik hülyeséget írtak a fototechnikatörténetről. (Bár, mivel azt írta volt, hogy a dagerrotip olajozás és égetés nélkül készült, végülis igazat írt. Másrészről lehet, hogy az aranyszínezés műveletét érthette némileg félre, mikoris a képet egy állványon borszeszégő vagy más lángjánál melegitve a ráöntött arany-klorid oldatával kezelték...)

Dagerrotip lemez aranyszínezése. A lemez (legfelül) képes felével fölfelé áll és arra locsolják az arany-kloríd oldatot. A müvelet opcionális volt, kép enélkül is keletkezett de így szebb, kontrasztosabb és időtállóbb is lehetett.
A kép a http://www.photohistory-sussex.co.uk/dag7gold.jpg címről linkelve További illusztrációk a műveletekről: The Daguerreotype Process c. oldalon a http://www.photohistory-sussex.co.uk/dagprocess.htm címen
Hogy Magyarországon már akkor is nehéz volt baj nélkül megúszni ha valaki normális dolgokat csinál, illusztrálja a két említett úr életrajza melyek az alanti linkekre böködve érhetőek el...
Linkek:
Magyar Életrajzi Lexikon a MEK-ben: Vállas Antal:
http://mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC16241/16343.htm
Online Pedagógiai Lexikon, Zimmermann Jakab életrajza:
http://human.kando.hu/pedlex/lexicon/Z.xml/Zimmermann_Jakab__Vac.html
Daguerre képei’ elkészítése’ módjának leírása (Bécs, 1840.) Zimmermann Jakab ford.:
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/termesz/fizika/zimdag/
Az emlegetett technikák elmagyarázása a Kislexikonban.
http://archfoto.n1.hu/klexframe.html
Régebbi bejegyzések a témában:
Mostmeg a gyakorlati fényképezés lett 170 éves.
Elkezdett 170 éves lenni a dagerrotípia, meg a fényképezés is.
Utolsó kommentek