Pritchard, H. Baden (Henry Baden) (1841 – 1884) angol szerző, az európai fényképészműtermekről írt könyvet amely 1882-ben jelent meg New-Yorkban. Josef Maria Eder (1855 – 1944) fotótechnika történész tanácsára Magyarországra is ellátogatott ahol Koller Károly (Nagyszeben, 1838. január 28. – Budapest, 1889. november 26.) festő és fényképész Harmincad utcai műtermében is járt, itteni tapasztalatait könyvében jelentette meg. Írásának részletéből közlök itt egy fordítást (még munka alatt van, ez az első verzió...)
"(...) meg fogjuk adni, hogy miért jöttünk Pestre. Nyolc évvel ezelőtt Herr Koller bájos fényképgyűjteményét, amelyet a Pall Mallnak továbbított Erdélyről, nagyon méltán jutalmazták éremmel. Herr Koller, úgy hallottuk, Pesten telepedett le, és ahogy az várható is volt, rögtön átvette a vezetést a magyar főváros fotósai között. Mivel a magyar királyság egyik első műtermébe vágytunk, írtunk Koller úrnak, hogy fogadjon minket. Beleegyezett, és így meg is látogattuk. Egy alapos vegyész, egy nagyon kifinomult ízlésű férfi, Herr Koller nagyon kedves és megnyerő a modora. Hogy az ő munkája egy mesteré, ismerhetik olvasóink, akik látták azokat a fényképeket, amelyekre utalunk; de a munka elvégzésének körülményeit szemlélni annyi, mint egy példát látni, annál inkább azt, hogy az ember, és nem az eszközök teszik a művet. –
Lux Ferenc: A király megérkezése Koller Károly Harmincad utcai műtermébe 1888. március 6.-án. Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára
"Biztos vagyok benne, hogy még soha nem látott ilyen üvegműtermet" – mondja Herr Koller, és kinyitja a stúdióba vezető ajtót. Körülnézünk. Minden oldalról magas épületek veszik körül, és nincs tiszta kilátás, kivéve a feje fölött. Ennek ellenére tréfásan azt válaszoljuk, hogy: "Az egyik londoni börtönünkben – Millbankben, olyan helyen, mint a ti Kufsteinetek. – van egy stúdió, minden oldalon ilyen magas falakkal." Herr Koller műterme ebből a szempontból egyedülálló: egyáltalán nincs oldalvilágítás. Nagy, alacsony üvegtetője van, és minden bemenő világítás a tetőn keresztül jut be, Luckardtéhoz hasonló a tető alacsonyságára nézve, a nagyobbik része átlátszó üvegből készült, a fal kék, az alsó része pedig sötétbarna. Természetesen vannak függönyök: de általában csak egy fényernyőt használnak az ülők fényének módosítására. A szoba megvilágítása a legjobb esetben sem fényes. de a fény, ha tompa is, lágy és kellemes, és nagyon csekély módosításokkal alkalmas fényképes portrékészítésre. Mint mondtuk, a stúdiót falak veszik körül. Ezek körülbelül hatvan-nyolcvan lábnyi távolságra vannak, és nagy magasságba emelkednek az ég felé. Ezeket a távoli falakat kékre festette (vagy rávette a szomszédait), "és emiatt" - mondja Herr Koller - "több fény van a műteremben, mint elsőre látszik. Néha, amikor bejövök innen kíváncsi vagyok, hol van a fény, de annyira szétszórt és jól kezelhető, hogy szinte a nap bármely szakában tudok portrét készíteni." Nagyon meg van elégedve, ha húsz-huszonkét másodperces expozícióval tud kabinetképet készíteni. Luckardthoz hasonlóan (Fritz Luckhardt, 1843-1894, német, osztrák fotográfus) ő is sokat dolgozik azon, hogy finom részleteket rögzítsen az ülők drapériájában, és úgy tűnik, hogy a stúdió visszafogott, szórt fényének e tekintetben sok köze van a sikerhez. Olvasóink emlékezhetnek Herr Koller belső csoportjaira és belső tereire, amelyek a Pall Mall érmét biztosították számára; erős oldaluk az árnyékban rejlő csodálatos részletek, valamint az összes sötét folt hiánya volt a sarkokban és a mélyedésekben. Ezek a hatások a legtöbb fotós által használtnál egyenletesebb fénnyel való munkavégzésnek köszönhetők. Buda Pesten, amely – nem szabad elfelejtenünk – a Bécs és Konstantinápoly közötti vonal legnagyobb városa, annyi élet és vidámság van, mint bármely más európai fővárosban, miközben az emberek elfoglaltabbak és tovább mennek. elképzeléseikkel, mint német szomszédaik. Ezt látja az ember a fotózásban, és Párizs és London bizonyos szempontból Buda Pesttől veheti a leckét.
Harmincad utcai verzo
A képek kidolgozása, az elegáns szerelvények, a fazonválaszték figyelemre méltó még a másod- és harmadosztályú stúdiók vitrinjeiben is. A karcsú Promenade vagy Panel – amelyet Makartnak neveznek – talán népszerűbb itt, mint bármely európai településen; míg a nálunk nagyon lassan utat törő Budoár majdnem olyan ismert, mint a Cabinet. Herr Koller elfogad egyetlen Promenade portré megrendelést is és ezért a megrendelő nyolc forint (nagyjából tizenhat shillinget) fizet; majd a további példányokért ésszerű áron – nevezetesen másfél forintot (egyenként három shilling) – kell fizetni. Ilyen körülmények között egy tucat Promenade negyvennyolc shillingbe – vagy talán szigorúbban véve negyvenötbe – került, amely ár kedvezőbb a többi európai premier stúdióhoz képest. Az első példány díjának ez a mértéke nagyon jó módja annak, hogy megoldja gazdasági nehézségeket, a próbapéldány készítésénél valamint hogy ha az ügyfél nem kéri a portréját, miután fizetett érte. Ha tiltakozik a kép ellen, mindig megvigasztalja, hogy tudja, hogy nem fizetett ki túl nagy összeget, és ha újra le akar ülni, akkor ezt minden költség nélkül megteheti. Herr Koller telephelyén, mint Berlinben, a stúdióhoz kapcsolódva egy iroda van, amelybe az ügyfél először lép be; ez az összeállítás meglehetős üzleti jelleget ad a vállalkozásnak, amely hiányzik brit stúdióinkból.
Koller Károly kromotípiája
Herr Koller a portré egyik formájának különlegességét készíti, amelyre gyakran kap megrendeléseket a távoli helyekről is mint Párizs. Ez a portré kitűnően színes, nagyon finom és átlátszó természetű, és általában nem nagyobb húsz hüvelyknél. Herr Koller egy példányt ad a kezünkbe, és megkér minket, hogy találjuk ki, hogyan készül el. Ez a kép két fiatal lányt ábrázol, arany hajjal és ragyogó mogyoróbarna szemekkel. Finomsága és áttetsző karaktere valami rendkívüli. „Zománcon, elefántcsonton vagy porcelánon van?” – kérdezzük. Herr Koller megrázza a fejét, és megmutatja, hogyan kell csinálni. A módszer nem újszerű, vallja be, és a siker inkább a kivitelezésben rejlik, mint bármi másban. Az átlátszó hatás elérése érdekében azt a módszert használja, amelyről a fotósok tudják, hogy ezt a tulajdonságot hatásossá teszi. Két képet használ, egyiket a másikra, amint azt újra és újra javasolták, utoljára a szerencsétlenül járt "Color Company" kapcsán. Herr Koller azt mondja: "A fényképezés csak alárendelt szerepet játszik, látni fogja: a siker természetesen főként a kép színezésében részt vevő festő készségén múlik." Kezdetben sópapír pozitívképet készítenek algapapírra; ez lehet kontakt, vagy lehet nagyítás. Algapapír az akvarellművész legkiválóbb alkotását teszi lehetővé; vékony és könnyen átlátszóvá válik. Ezt a papírképet finoman festik, majd (képes felével) üveglapra helyezik. Most már készen áll az enkausztikus pasztával történő kezelésre."
Koller szigno egy kromotípián
"Ez - mondja vendéglátónk - egy saját készítmény, amelyet dammár gyantából és kanadai balzsamból készítek." Az üvegen álló színes kép teljes felületét beborítja a keverék, ez elviselhetően magas hőmérsékletnek van kitéve, aminek az a hatása, hogy a képet keresztül-kasul impregnálja a keverékkel, áttetszővé teszi a papírt, miközben látszik. hogy fokozza a színek ragyogását. A félig áttetsző színes portré ebben a szakaszban nem rendelkezik különösebben jó hatással – valójában meglehetősen kellemetlennek tűnik, és csak akkor van készen, ha egy másik, durván festett lapra helyezik – a papír ebben az esetben vastag. és durva, és a csak foltokban felvitt színek vannak rajta – hogy az általunk említett bájos hatás létrejön.
Kromotípia rétegei (ismeretlen szerző) MNM Történeti Fényképtár
Herr Koller két okból is szilárdan hisz képe fényképes részének maradandóságában: nincs albumin, és van az enkausztiás előkészítés által nyújtott nagy védelem. Herr Koller a magáévá tette a folyamatot, és a tökéletesítésébe fordított munkája biztosan nem volt kárba veszett fáradtság...
Utolsó kommentek